SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
15. század végén Magyarországon mindent olvastak, amit a kor Európájában lehetett és érdemes volt
Címkék: kiállítás | könyvtár, felsőoktatási v. szak- | könyv, papír alapú | könyv- és könyvtártörténet |
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Könyvtárának ősnyomtatványaiból nyílt kiállítás hétfőn, a német nyomdászmesterek által készített kötetek közül több szerzője magyar, az egyikben szereplő lapszéli jegyzetek pedig a "szögedi" írásbeliség legrégebbi emlékei.
Keveházi Katalin, a könyvtár főigazgatója a tárlat megnyitóján elmondta, a kiállított kötetek Európa korabeli nagy nyomdáiban készültek, és közülük tizenegy könyv egészen hamar elkerült Szegedre, az alsóvárosi ferencesek középkori alapítású bibliotékájába. szakember kitért arra, a kutatásokból kiderül, hogy a 15. század végén Magyarországon mindent olvastak, amit a kor Európájában lehetett és érdemes volt. A kiállítás katalógusa szerint bár a szegedi egyetem könyvtára nincs még százesztendős - az elődintézmény, a kolozsvári universitas gazdag bibliotékája az első világháborút lezáró békekötést követően Erdélyben maradt - régikönyv-állománya országosan is jelentős. A legtöbb muzeális kötet 1949 és 1952 között a főúri és egyházi gyűjtemények államosítása során került a könyvtárba. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |