A gyerekek, a fiatalok gyorsan ráharapnak az újdonságokra, azokra az új műfajokra, művekre, amelyek meg tudják őket szólítani. A "lemaradás" inkább a felnőtteket érinti, sokszor a szülők, mi, tanárok maradunk le az új ifjúsági trendekben. Tisztelet a kivételnek. A szerzők, a kiadók szerintem bátran kísérleteznek, ez a dolguk.
A "gyerekszáj" az egyik legfontosabb elbeszélői metódussá lépett elő. Dragomán regényei, A fehér király vagy a Máglya azt hiszem, komoly hatással voltak a legfiatalabb szerzői generációra.
A gyerekeknek szóló olvasmányok nagyobbik része úgynevezett használati irodalom: vagyis a saját jelenkorának szól, és ez nagyon jól is van így. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek nem volnának értékes szövegek, csak azt állítom, hogy éppen attól veszítik el a "tartósságukat", amitől nagyon is alkalmasak arra, hogy egy adott pillanatban megszólítsák a gyerekeket. A jó gyerekirodalom ugyanis mindig szem előtt tartja, hogy a gyerekeknek más a nyelvi és persze a világismereti horizontja, mint a felnőtteknek. A gyerekek nyelve és világról való tudása akkor, amikor elkezdünk nekik mesélni és olvasni, még teljesen a jelenhez, az adott pillanathoz kötött. A "történeti", az időben tőlük távoli és idegen megismerése hosszú folyamat, amelyben fontos szerepet játszik a gyerekirodalom és a történetmesélés, de ezen az úton csak lépésről lépésre lehet haladni. A szókincs és a világismeret bővítésében, fejlesztésében nincsenek "lóugrások". Nagyobb lépések igen, ez elképzelhető, de ha túl sok az idegen szó és az értelmezhetetlen információ egyszerre, akkor a gyerekek értelmetlennek, unalmasnak érzékelik a mesét, a történetet, és elveszítik az érdeklődésüket.