SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
A kalózok többet költenek filmekre
Címkék: rendezvény (szakmai) | irányítás, mérés, szabályozás | használó (szegény) | film- videó- és képszolgáltatás | felmérés | fájlcserélő hálózat | analógia | adatbázis, elektronikus adatok elérése | jog, szerzői (illegális tartalmak) |
Korábbi kutatások már többször kimutatták, hogy aki rendszeresen tölt le zenét az internetről, illegális forrásból, az az átlagnál többet költ zenevásárlásra. A Gfk új kutatása most ennek a jelenségnek a létezését igazolta filmek esetében is. A felmérés azt mutatta, hogy a kalózok az átlagnál több dvd-t vásárolnak, többet járnak moziba, és ilyenkor jellemzően az átlagnál drágább jegyárat fizetnek. Az is kiderült, hogy sokszor ugyanazt a filmet vagy sorozatot veszik meg, amit előzőleg már letöltöttek, vagyis a nem legális online forrásokat egyfajta demóként, ingyenes próbaverzióként használják vásárlás előtt.
A teljes felmérést a konkrét számokkal egyelőre nem hozták nyilvánosságra, csak a fontosabb tanulságokat. A Telepolis értesülései szerint azért, mert a kutatás megrendelői számára az eredmények nem éppen pozitívak. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |