Götz Aly, német történész: A XIX. század elején [Németországban] felszabadult a jobbágyság, megszűntek a céhek, szabad lett az iparűzés. Megkezdődött a német ipari forradalom -- 30 évvel később, mint Angliában, de kétszer akkora sebességgel. Rövid idő alatt Németország lett az európai kontinens vezető ipari hatalma. A zsidók pedig -- gazdasági menekültként vagy a romániai, oroszországi pogromok elől -- tényleg szívesen jöttek. Wilhelm von Humboldt oktatási reformjai következtében kitűnő gimnáziumok és egyetemek működtek itt. Az oktatás alsó szintje viszont egyáltalán nem volt fejlett, az elemi iskolai képzés csak 1880-tól kezdett kialakulni. Akkortájt Berlinben a lakosság 80 százaléka még analfabéta volt. A zsidók viszont tudtak írni-olvasni, hiszen ők ősidők óta alfabetizáltak voltak. Így a századforduló idején számarányukhoz képest tízszer annyian tettek érettségit, mint a keresztények, ugyanennyiszer többen mentek egyetemre, jobb vizsgaeredményeket értek el, hamarabb szereztek diplomát. Ennek köszönhető, hogy a zsidó családoknak az első világháború előtti időkben ötször annyi jövedelmük volt, mint a keresztényeknek, és ötször annyi adót is fizettek.
HVG: Az írni-olvasni tudás a zsidóknál hagyományosan a héber nyelvhez és vallási szövegekhez kapcsolódott. Miként lehet, hogy az idegen környezetben is föltalálták magukat?
GA: A zsidók tudtak mit kezdeni a szabadsággal, amitől a keresztény többség félt. A zsidó vallás folyamatos szellemi torna: a szent könyvek tanulása és értelmezése egy életen át. A zsidóknál a rabbi azt jelenti, tanár, a vallás pedig megköveteli az absztrakciós képességet, amire a modern korban szükség van. Ilyen háttérrel könnyű megtanulni a befogadó ország nyelvét. A német családokban az volt az elterjedt nézet, hogy az olvasás tönkreteszi a szemet. Ezt még én is hallottam gyerekkoromban.