Rendkívül demoralizáló, hiteltelenítő az a nem ritka gyakorlat, amely az igazán nagy összegű támogatások sok esetben teljesen szubjektív, 'személyre szabott' odaítélésétől, a tényleges eredményeket nélkülöző felhabosított beszámolók következmények nélkül való elfogadásáig terjed. Ez az igazi nemzetvesztés.
A hazai tudományos bírálati, értékelési, támogatási rendszerek korszerűtlen, és gyakorta provinciális jellege. Egyértelműen, a magyar tudományosság által kiválasztott (például az Akadémia szakmai egységeinek külföldi akadémiák hasonló közösségeivel való kapcsolatai révén) szakmailag megfellebbezhetetlen anonim külföldi bírálóknak kellene véleményt mondaniuk. Jelenleg ez nem így történik, vagy ha igen, akkor is csak provinciális módon, ismeretségi alapon, hamar elhaló kampányok mentén kerül sor a külföldi értékelő behívása a rendszerbe.
Alapvető axiómává, törvénnyé kell válnia annak, hogy a nemzetközi bírálatok 'szentek' és felülírhatatlanok legyenek a döntések meghozatalánál. A baj azonban ennél még nagyobb -- ki kell mondani -- és a (tisztelet persze a kivételnek) sokszor botrányosan korrupt, lobbista pénzelosztási rendszerben rejlik! Erre sajnos példák vannak a hazai gyakorlatban. A hazai kutatói társadalom orra előtt zajló érthetetlenül eltűrt jelenségek, a kutatás finanszírozásáért felelős intézmények egyes vezető tisztségviselői által a szakmai zsűrik munkájába való belenyúlásától az esetleges negatív bírálatok elsüllyesztéséig mind-mind súlyos értékvesztést, kiábrándult cinizmust okoznak.
És nincsenek következmények! Nem fordult elő, hogy egy a saját vállalásához képest nem vagy feltűnően 'alulteljesítő' pályázónak vissza kellett volna fizetni a mindannyiunk (magyar és európai polgártársaink) adójából kapott milliárdos támogatást!