A kampányhangulat fokozódásával nem csak a politikai pártok által közzétett direkt választási propaganda szaporodik. Az érzékeny témákban sajtómegjelenéseknek vagy magánemberektől származó posztoknak álcázva nagy tömegeket képesek elérni azok, akik arra építik stratégiájukat, hogy nem mindenkinek tűnik fel, mi az álhír és a valódi tartalom. Gyakran kifejezett cél a politikai tömbök esetében a rivális pártok, illetve ideológiájuk hiteltelenítése, sőt, célzott ügyekben lejáratás vagy személyiségek lerombolása dezinformációval. A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni fegyveres merénylet a legfrissebb olyan téma, ami nagy tömegeket érdekel, és ami alkalmas a fenti célok elérésére. Az álhírek olyan mértékben sokasodtak meg, hogy az nem csak médiaszakértőknek tűnt fel, hanem a közösségi oldalak felhasználóinak is. Néhány nemzetközi példa:
- Fico elleni merénylet
- Donald Tusk szégyelli lengyel identitását?
- Betiltja az EU a 100 000 euró feletti készpénzes fizetést?
Az európai választások előtt nagy a tét, hogy mennyi álhír terjed, mert azok alkalmasak a választók befolyásolására. (kifejtve: Euronews)

A szovjet és az orosz rendszer négy tarthatatlan hazugsága: Korean Air Lines lelövése, csernobili katasztrófa, a Kurszk tengeralattjáró katasztrófája, moszkvai terrortámadás. A Kurszk tragédiája idején terjedt el a mondás: Ne higgy el semmit, amíg a Kreml nem tagadja! Nem véletlen, hogy kitartottak a régi gyarkolat mellett, a szovjet és az orosz állam működése ugyanis sok tekintetben hasonlít egymásra, de még a cári birodaloméra is. Mindhárom állam jellemzője a központosítás, ahol a helyi csinovnyikok az állásukat és a megélhetésüket kockáztatták/kockáztatják, ha rossz hírt továbbítottak/továbbítanak a központnak, így azok a lehetőségek szerint kozmetikázott jelentések.
Az értelmetlen tagadás másik oka, hogy a moszkvai vezetők folyamatosan úgy érzik, a külföld ünnepel, ha valami nem sikerül az országnak, s ezért amíg lehet, igyekeznek titokban tartani mindenféle kudarcot. (HVG)