Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Elégtétel az Akadémián?

Váratlanul, szakmai egyeztetések nélkül magához vonta az innovációs tárca az összes állami intézmény kutatási forrását. Az egyik legnagyobb vesztes az MTA.
Információink szerint az egyeztetést most is letudták volna annyival, hogy egy helyettes államtitkár bejelentette Lovász Lászlónak, az Akadémia elnökének a változást. Miután az MTA teljes elnöksége (beleértve az erős jobboldali elkötelezettségű tagokat is) tiltakozott, egy órát kaptak a tervezet véleményezésére, de elutasító álláspontjukat nem vették figyelembe.
Az MTA pénzügyi kicsontozása az egy évvel ezelőtt felröppent elképzelések szerint az intézethálózat leválasztásának első lépése. A most elvont összeg nagyjából az intézetek kutatói bértömegének felel meg, a kasszakulcs révén a kormánynak a személyzeti és a kutatáspolitikára is közvetlen befolyása lesz. A célja kormányzati megnyilatkozások alapján egy kutatási bázis nélküli tudományos testület, a folyamat iránya pedig éppen ellentétes azzal, amit a kormány a Magyar Művészeti Akadémiával csinál (ahol a forrásokat és az intézményeket is az Orbán-kabinet gründolta MMA-nál koncentrálják): a távlati cél a Széchenyi István által alapított MTA kiüresítése.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról