SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Elindult a Google MusicEddig csupán egymillió szerencsés felhasználó tesztelhette, mától azonban mindenki számára nyitva áll a Google Music. Kivéve persze nekünk, hiszen Magyarországról a régi jó szokás szerint nem elérhető a szolgáltatás. Jelentsen némi vigaszt, hogy máshonnan sem: egyelőre csak az USA polgárai élvezhetik az ingyenes, zenemegosztó- és felhő szolgáltatásait.
A Music folyamatosan beleépül majd a cég egyéb szolgáltatásaiba (például G+), a felhasználók maximum húszezer zeneszámot tölthetnek fel, ezeket ingyenesen hallgathatjuk mobil (Androidos) eszközeinken. Letölteni persze nem tudjuk majd (csak pénzért). A művészeknek jó hír, hogy piactár gyanánt is használhatják majd a GMusic-ot: feltöltött dalaiknak saját árat szabhatnak meg (persze lehet ingyenes is), a Google 30%-ot vesz majd le magának minden eladásból, ami egyáltalán nem rossz, sőt jobb, mint amennyit a producerek/menedzserek és lemezkiadók ajánlani tudnak. A Google partnerei a zeneszolgáltatásban pillanatnyilag az Universal Music Group, EMI, és Sony Music Entertainment, a Warner várhatóan később csatlakozik. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |