Az újságíró szakma művelői betonfalakba ütköznek, amikor a munkájukat végzik: tájékoztatni szeretnének, rámutatni összefüggésekre vagy az olvasókban felmerülő kérdésekre válaszokat keresni - nyomatékosítja egy friss kutatás is. A Társaság a Szabadságjogokért a szerkesztőségek tapasztalatainak összegzése után tipizálta a szakmai munkát akadályozó, részben korábbról is ismert, de az Orbán-kormány által "tökélyre fejlesztett" megoldásokat. Eszerint a sajtó munkatársait leginkább a közhatalmi szervek általi ignorálás, a források megfélemlítése, illetve az újságírók és a médiumok hiteltelenítése gátolta a munkájuk végzésében. A járvány idején pedig olyan új típusú akadályok is megjelentek, mint például a "sajtó nélküli sajtótájékoztatók" műfaja, ahol csak elvben lehet kérdezni: a tájékoztatni hivatott szervezet - például az operatív törzs - kedvére mazsolázgat a szerkesztőségi megkeresések között. Ha valamire esetleg válaszol, azt is sokszor a lényeget megkerülve teszi, az interaktivitás hiánya miatt esélyt sem adva a visszakérdezésre.

Bár az újságírói munka akadályozásának látszólag konkrét szerkesztőségek az áldozatai, a hatalmi helyzetben lévők valójában nem őket büntetik, hanem az információktól elzárt, megfosztott médiafogyasztókat - mutat rá a TASZ.
A független sajtó ignorálása, az újságírók "levegőnek nézése" érhető tetten abban is, hogy szinte már az a természetes, a megszokott, hogy az állami szervek, minisztériumok, kormányhivatalok nem reagálnak a sajtómegkeresésekre, vagy csak rendkívül lassan, sürgetésre, és a válaszban kikerülve a konkrétumokat. Mindez például az olyan, a kormány által központosított területeken, mint az egészségügy vagy az oktatás, szinte teljesen lehetetlenné teszi a hiteles tájékoztatást. A "terepen dolgozók", például a kórház- és iskolaigazgatók pedig azért nem nyilatkoznak, mert tudják, hogy a felettes szerveik - például a tankerületek - valószínűleg úgysem járulnának hozzá. Sokan éreztetik viszont, hogy lenne ugyan mondanivalójuk, de nem beszélhetnek.