SzavazásKönyvtáros utánpótlás - mennyiség
KIT hírlevél évfolyamok2024
|
Ha célcsoportod az 55 év feletti - többet facebookoznak, mint tévéznek és kacsintgatnak a TikTok felé... ez derül ki a Be Social kutatásából, amely a szeniorok internetezési szokásait vizsgálta. A tizenévesek internetezési szokásait már három alkalommal is felmérte a Be Social - legutóbb tavaly -, most azonban az 55 év felettiek körében végzett kutatást. Ebből kiderült, hogy a korosztály mindennapjaiban a klasszikus média még hangsúlyosabban jelen, mint a fiatalabb generációknak, de már helye van az életükben a közösségi médiának, a csetnek és a streamingnek. Sőt, van olyan online csatorna, ahol már több időt töltenek, mint amennyit a hagyományos médiára szánnak.
"A válaszadók több mint egyharmada napi három-négy órát tölt online, minden hatodik pedig négy óránál is többet. A napi tevékenységeiknél a Facebook szerepel az első helyen, csak ezután jön a tévénézés és a különböző családi programok, amiket a portálok olvasása (5.), a YouTube videók nézegetése (6.), csetelés (7.), és podcast hallgatása/nézése (10.) követ" - foglalta össze az eredményeket Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője. Arra a kérdésre, hogy ha csak egyetlen platformot használhatnának, a szenior válaszadók közül a legtöbben (59,7 százalék) a Facebook mellett tennék le voksukat, egynegyedük (24,37 százalék) pedig a Messengert választaná, míg minden tizedik válaszoló (10,4 százalék) a YouTube-ot. A megkérdezettek 30 százaléka egyébként már használja a TikTokot, minden tizedik szenior naponta felkeresi ezt a platformot. Lelkes látogatói az Instagramnak is: a válaszadók 47 százaléka több-kevesebb rendszerességgel megjelenik itt is. |
FeliratkozásA heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását. A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel. KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa: GM Info Consulting Kft. |
impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |