Mi a célja az irodalomoktatásnak? Valóban csak az, hogy a nemzeti irodalmi minimumot a tanulók fejébe verjék? Vagy az is, hogy az irodalommal teljes embereket, olvasó embereket, felelős embereket neveljenek? Mi a fontosabb? ... Válaszolhatunk úgy is, hogy mindkettő.
12-18 éves korban, ha tetszik, ha nem, nemcsak az az ember dolga, hogy megtanulja a híres írók életrajzát és elolvassa a műveiket, de az is, hogy definiálja önmagát.
És ha bárki is úgy véli, hogy Jókai fontosabb, mert magyar: a legfontosabb az, hogy az iskolában emberek ülnek. Az iskolában ülő emberek fele pedig lány, akiknek nemcsak Jókaival - a nemzeti minimummal - kell valamilyen viszonyba kerülniük, de saját magukkal is. Mindazokkal az élményekkel és várható életeseményekkel is, amelyek rájuk várnak: így például a (nőként, lányként) megélt első, második és sokadik szerelemmel, a testük működésével, gyerekszüléssel, az anyasággal, a női karrierlehetőségekkel, sőt még azzal is, ha már a nemzeti minimumról beszélünk, hogy milyen magyar nőnek lenni. És milyen volt évszázadokig.
- Hogy ezt nem írta meg senki? Dehogynem. Kosáryné Réz Lola egy egész tetralógiát szentelt a témának, egy remekül olvasható, izgalmas, gördülékeny történelmi regényt, amelyről a kutya se tud, mert az első két része a háború alatt jelent meg, a másik két része meg az ezredfordulón. Egyszerűen eltűnt a magyar irodalomtörténetből, és nem volt nehéz eltűnnie, mert hangsúlyosan női szempontú, nőkről szóló remekmű, olyasmi, mint Elsa Morante, Dacia Maraini vagy Elena Ferrante nőkről és történelemről szóló könyvei, amelyeket világszerte milliók olvasnak. És ugyanígy bizonyára milliók olvashatnák az egyik legelképesztőbb magyar tetralógiát is, ha legalább a magyarok felismernék a saját irodalmi kincseiket.
- Ha már itt tartunk: Rudnóy Teréz, akinek a pályája a két világháború közt indult, megírta az első magyar holokausztregényt, a Szabaduló asszonyokat. Ha valaminek be kellene kerülnie sürgősen (tegnap) a nemzeti minimumba, nem Jókai helyett, hanem mellett, ez az.
- Nemes-Nagy, Szabó Magda nevét említettük, de említhetjük Janikovszky Éváét, a nyugatos nőírókét, legalább Lesznai Annáét, az amúgy a világban szintén ismertebb Szepes Máriáét, a kortársakat pedig csak azért nem említjük, mert a lista túl hosszú.