Kokas Károly könyvtáros és művelődéstörténész olyan publikációjára lehet büszke, amelyet soha nem hivatkozott senki. A cikk a könyvtári hálózatok hajnalán született 1991-ben, és olyan nyugtalanítóan ismeretlen kifejezéseket tartalmazott, mint az internet, az e-mail, a levelező listák vagy az OPAC könyvtári katalógus. A fiatal könyvtáros számára ezekben már ott rejtőzött az új kommunikáció izgalma. (Tiszatáj)

E paradoxonra épített történethez hasonlókkal találkozunk az interjúban, mely az 1980-90-es évek könyvtárinformatikai fejlesztéseinek sorát mutatja be. És egy információfeldolgozással kapcsolatos sztori... (MG)

Megtanították [a bencések] az ismeret-feldolgozás módszertanát: hogyan lehet gyakorlott becsléssel megállapítani, hogy ötperces referátumot, szakdolgozatot vagy doktori értekezést ér-e a téma? A sok gyakorlással valósággal rákényszerítettek erre. Emlékeim szerint elsős koromban már rögtön szeptemberben kaptam referátumtémát, és később is mindegyik feladat olyan volt, amelyik majdnem meghaladta az erőmet, nem a munkamennyiség, hanem az összefüggések feltárása miatt. A feladatokkal rögtön biztatást is kaptam, azt is átérezhettem, hogy a "bencés rend spirituális központja" az az én birtokom is. Ott volt a hatalmas kolostor, végeláthatatlan folyosóival és sorakozó szerzetesi celláival. Ez azt jelentette, hogy akárkihez mehetek kérdezni, az idős szerzetesek, akik a világ egyetemeit bejárva tanultak annak idején, professzorokkal, írókkal tartották a kapcsolatot, örömmel álltak rendelkezésemre. Fél év alatt rájöttem, hogy ez mekkora kincs. Ezt én nagyon szerettem. 15-16 éves gyerekként, ha a hittanórán fölmerült például a qumráni tekercsek témája, tudtam, hogy a kolostor első emeletén, a 128-as szobában megtalálom Póli bácsit, vagyis Radó Polikárp egykori teológiai egyetemi tanárt, aki az 1940-es évek végén ilyen-olyan nemzetközi bizottság tagjaként vett részt a qumráni tekercsek vizsgálatában. Akkor én elmentem a 75 éves Póli bácsihoz, és megbeszéltük az órai feladatot. Ezek a találkozások hihetetlen élményként élnek bennem ma is. Találkoztam olyan atyával, aki még Thomas Mannal is kapcsolatban volt svájci egyetemi évei alatt, vele egész más volt olvasni a Mario és a varázslót... és hála Istennek sok példám volna még. (Tiszatáj)