Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

Kommunikációs deficit - A torrentezést inkább a jobb hozzáférés hajtja, mintsem az ingyenes hozzájutás lehetősége

Az illegális tartalmak ingyenes letöltése sokkal inkább a gyors és egyszerű hozzáférés, mintsem az ingyenesség miatt olyan népszerű a fiatalok körében, ugyanakkor az sem utolsó szempont, hogy sokak szerint a letöltött tartalmak sok esetben nem is beszerezhetőek törvényes úton.
A fiatalok több mint négyötöde (84%) zenehallgatásra, háromnegyede (75%) filmnézésére, kétharmada vásárlásra, 50 százaléka pedig különböző játékokra is igénybe veszi az internetet - derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) fiatalokat érintő legfrissebb országos felméréséből.
A hat évvel ezelőtti eredményekhez képest megfigyelhető, hogy az akkor még többnyire középiskolás fiatalok (akik azóta fiatal felnőttek lettek) körében mára jelentősen megugrott az online hírek fogyasztása:
míg 2011-ben ez az arány 46 százalék volt, idén már 71 százalék vagyis a fiatalok érdeklődőbbé és nyitottabbá váltak a közéleti és politikai témák iránt.
A javuló tendencia ellenére még mindig jelentős ismerethiány tapasztalható a vásárlók részéről arra vonatkozóan, hogy mi számít eredetinek és hamisnak, ezért a szankciók mellett kulcsfontosságú a fogyasztók pontos tájékoztatása is a jogszerűtlen tartalmak és hamis termékek felismerhetőségéről, és ezek káros hatásáról - mondta el Németh Mónika, a HENT titkára.

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról