A múlt század ötvenes-hatvanas éveit idéző központosítás híreink szerint nemcsak a szakmában, hanem még fideszes körökben is kiverte a biztosítékot. A kormánypárti városvezetők sem tartják jó ötletnek, hogy a kórházaik és iskoláik után a közgyűjteményeik feletti felügyelettől is megfosztanák őket. ...

A törvény az ötvenes évek szellemiségét idézve létrehozná az "országos kulturális szakmai ellenőrzési rendszert". De vajon milyen alapon dönti el majd a Nemzetit igazgató Vidnyánszky Attila, hogy mit játsszon a békéscsabai színház, vagy Demeter Szilárd, hogy milyen kiállítást rendezzenek Kecskeméten? - teszik fel a kérdést az érintettek. A tervezet erre is "megoldást" kínál: úgynevezett kulturális szakértők járják majd az országot, és ellenőrzik a "tudatos minőségpolitikát". Csakhogy még szakmai tanácsokat, segítséget adni is elég nehéz a művészeti területen, amely nem úgy működik, mint a miniszter által citált példa, az oktatás.

... Hasonlóan központi irányítás várható a könyvtárak esetében is. Az 5 ezer fő alatti településeken például - ezek a Fidesz legfőbb bázisai - a létrehozandó Nemzeti Könyvkultúra Kuratórium válogatja majd ki, hogy milyen "minőségi értékalapú kiadványok kerülnek" a polcokra.

A törvény tervezetét információink szerint még L. Simon László, a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója, a PIM élén álló Demeter Szilárd, valamint a művelődésszervező végzettségű Závogyán Magdolna, a minisztérium kultúráért felelős államtitkára kezdték el kidolgozni. Utóbbi a közművelődésben futott be karriert - ezért nem véletlen, hogy az előterjesztés legnagyobb része a közművelődésről szól, és ezt próbálja ráhúzni a többi kulturális ágazatra. Az elképzelés mögött az a fikció áll, hogy a központosítás minőségjavulást hozhat, mivel a kis falvak egyszemélyes intézményei számára bizonyára hasznos a központi szakmai támogatás. Ám míg a megyei könyvtárak esetében akár életképes modell is lehet, hogy azonos sztenderdek szerint, egy csúcsintézmény alá rendelten működjenek, a színházak és az alkotóművészet területén a központosítás nem értelmezhető. Vagyis csak egyféleképpen: a cenzúra eszközeként.