KIT hírlevél évfolyamok2010
|
A portálon kívülre mutató linkek a szerkesztés pillanatában élnek.
Ha ezt a szolgáltató időközben megváltoztatja, a forrás nem lesz elérhető. MEGHÍVÁS NAGYKANIZSÁRA -- DIGITALIZÁLÁS ÉS EGYÜTTGONDOLKODÁS
Címkék: használó mint információforrás (2.0) | innováció, szolgáltatásfejlesztés | önkéntes | továbbképzés, emberierőforrás-fejlesztés | munkaügy |
A bajai vándorgyűlés szekcióülését követő beszélgetés indított arra, hogy elmondjam egy tervemet a hallgatóságnak. A központilag támogatott szakmai képzésünk megszakadása miatt talán az egymás tanításának ideje érkezett el.
A szekcióban a digitalizálás kérdése merült fel, ezért tolmácsoltam minden érdeklődőnek a meghívást könyvtárunkba, ha szívesen elsajátítanák az olcsó eszközökkel és szoftverekkel történő internetes tartalmak létrehozásának általunk kialakított eljárását -- e munkánk eredménye már sok ezer dokumentum elérhetősége a neten. Most pedig a KIT minden könyvtáros olvasóját invitálom Nagykanizsára, 3-5 napos együttdolgozásra és -tanulásra. Egyszerre két főnek egy szobában szállást is tudunk biztosítani. Ebben az időben minden más könyvtár-technológiai tapasztalatunkat is szívesen átadjuk (pl. mozgókönyvtári ellátás). A vándorgyűlés zárását követő napon már az első két érdeklődő meg is érkezett könyvtárunkba. Czupi Gyula -- Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa A KIT elsőként használta ki a lehetőséget, ezért a lapszám most Nagykanizsáról jelentkezik. :) (W. Kovács Ágnes) |
Feliratkozás
Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.
Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.
KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa |
| impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |