Pár hete internetszerte nagy vihart kavart a New York Times cikke, ami azt boncolgatta, hogyan kerülnek a YouTube gyerektartalmai közé groteszk és horrorisztikus, egészen biztosan nem gyerekeknek szánt videók. A cikk főleg a YouTube szűrő- és ajánlórendszerét ekézte (teljes joggal), hogy aztán válaszképpen James Bridle techújságíró blogja, illetve a Reddit témába vágó fóruma még zavarbaejtőbb részletekre világítson rá. Hogyan és miért készülnek ezek a videók? Eltekintve azoktól, amiket a 4chan különösen beteg trolljai csinálnak szórakozásból, jórészt automatizált szoftverek gyártják és töltik fel őket a videómegosztóra.
A trükk tulajdonképpen nem bonyolult:
- Az algoritmus figyeli, hogy milyen témák, címek és hashtagek hoznak nagy nézettséget.
- A már a neten fenn levő tartalmakból (vagy a direkt ezt az iparágat kiszolgáló orosz és indiai animációs műhelyek anyagaiból) remixel valamit, és visszatölti az elemzés szerint tuti sikert ígérő csomagolással.
- A YouTube algoritmusa bekapja a csalit, és kiteszi a népszerű videók mellé az oldalsávba ajánlott, hasonló videóként.
- Mivel a célközönség a kisgyerekeké, akik rengeteg videót néznek valósággal hipnotizálva, és az egész folyamat automatizált és végtelenített, az eredmény magas nézettség a futószalagon gyártott videókon, abból meg jön a:
- profit.
Észrevettük, mi történik? Az egyik MI igyekszik túljárni a másik MI eszén, és mind a kettőnek az a célja, hogy minél több pénzt keressen a gazdájának. Az egyetlen nem digitális szereplőnek, az embernek pedig csak az áldozat szerepe jut.