Mivel bárkiből lehet író, és lesz is, mondhatnánk, hogy semmiféle kapcsolat nincs az íróság és a könyvtárosság között. Ha mégis van, az mindig az adott ember sorsában formálódott ki, vagy valamivel való nem véletlen egybeesés. Könyvtárosként az ember nap mint nap megélheti, hogy mit jelentenek a könyvek az embereknek.
A könyvek közötti életnek kétféle hozadéka lehet egy író pályájára: egyrészt megérzi a fenségességét annak, hogy sorait mások őrzik, másrészt mivel a könyvek, mint tárgyak között él, látja esendőségüket. Megtapasztalja, hogyan öregszenek, esnek szét.

Egy bizonyos ponton a könyvek végtelen sokasága ahhoz az érzéshez is vezethet, hogy végre mi írunk, hiszen annyi, de annyi könyv megíródott már... Mégis írunk, mert a ránk bízott üzenet, a történet utat tör magának, elmesélésre vár.
És megnyugtató, hogy pontosan tudjuk, a könyvtáros kollégák mindig is az irodalom iránti végtelen alázattal végezték a dolgukat, újabb és újabb generációkba simogatják, mondókázzák bele az olvasás szeretetét.

A könyvtárosságot és az írást link (Facebook: link ) azon a ponton a legnehezebb szétválasztani, amikor egy-egy író-olvasó találkozón könyvtárba látogatok. Nem tudok kívülállóként nézni az állományra, a helyet nem csupán olvasóként, íróként szemlélem. Szakmai szemmel nézek szét, figyelem a kollégák munkáját, a kínálatot, a polcelrendezést...

Eddig bármelyik könyvtárban voltam, nem csak a könyveimről link , hanem közös, szakmai kihívásainkról is szó esett. Mindig magamra és a kollégáimra ismerek, bárhová látogatok.
Egyformák vagyunk mi, könyvtárosok: hiszünk az olvasás értékében, és még akkor is nap mint nap teszünk érte, ha úgy érezzük, a világ éppen más felé tart.