Milyen sajátosságai vannak az orosz hadviselésnek, hogyan viszonyul a katonaság a megszállt területek lakosságához. Milyen párhuzamok fedezhetők fel Budapest 1944-45-ös ostroma és a jelenleg zajló ukrajnai háború között? Átterjedhet-e a konfliktus más országokra is? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a II. kerületben élő Ungváry Krisztián történésszel.
- Úgy tűnik, Magyarországon immár Ukrajna és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is ellenségnek számít. Mit gondol, hogyan lehet ezt egy olyan ország lakosságával elfogadtatni, amely rengeteget szenvedett az oroszoktól és a szovjetektől?
- A kellő alapossággal, szisztematikusan terjesztett abszurd nézetek a lakosság többsége számára könnyen fogyaszthatók. Ez nem magyar sajátosság. Láthattunk hasonlót az Egyesült Államokban is: amikor Donald Trump volt elnök hülyeségek garmadájával tudott nagyszámú hívet szerezni magának a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos eszmefuttatásoktól kezdve egészen addig az általa hallgatólagosan támogatott őrületig, hogy egy titkos illuminátus központból homoszexuálisok irányítják a világot. Erre az amerikai szavazók nem jelentéktelen része vevő volt, pedig ott nincs a hazaihoz hasonló kormánymédia, működik a fékek és ellensúlyok rendszere.
Másik példa: Angliában el lehetett fogadtatni a lakosság többségével, hogy a brexit jólétet hoz, holott mindenki tudhatta, aki egy kicsit is foglalkozott közgazdaságtannal, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Nem meglepő tehát, hogy az Ukrajnával kapcsolatos hivatalos orosz narratívát sikerrel hintették el minálunk, ráadásul a magyar kormánypropagandának, szemben az angollal vagy az amerikaival, sokkal nagyobbak a lehetőségei. A rendszer a maga szempontjából ügyesen játszik rá a választópolgárok alantas ösztöneire is. Ami nemcsak nemzeti szégyen, de úgy vélem, hogy az alaptörvényünkkel is ellentétes.