Folytatva link a Librarian Day by Day cikkének szemlézését...
- A népszerű "harmadik helyek" egyik fontos jellemzője a visszatérő használók jelenléte. A szakirodalom ezeket a látogatókat gyakran "regulars"-nak nevezi: azoknak az embereknek a körét, akik rendszeresen jelen vannak egy térben, ismerik egymást, és sajátjuknak érzik a helyet. Egy könyvtárban ez mindennapi jelenség. Az ilyen helyeken alakul ki az úgynevezett public familiarity [nyilvános ismerősség, vö.: link ] is: az a laza ismerősség, amikor az emberek nem feltétlenül barátok, mégis látásból ismerik egymást, köszönnek egymásnak, és tudják, hogy ugyanannak a térnek a rendszeres használói. Ez a fajta ismerősség a városi bizalom egyik apró, mégis fontos alapja.

A placemaking [közösségi helyteremtés] egyik legfontosabb eszköze a megfigyelés. Ez első hallásra egyszerűnek tűnik, mégis ritkán történik tudatosan. William Whyte amerikai urbanista klasszikus kutatásai során egyszerű módszert használt. Leült egy tér szélére, és figyelte az embereket: hol ülnek le, hol állnak meg, hol beszélgetnek. - Ez a fajta figyelem a könyvtárban is sokat elárul: melyik asztal a legnépszerűbb, hol ülnek szívesen az emberek, melyik tér marad üres, hol alakul ki spontán társas élet. Az ilyen megfigyelések gyakran többet mondanak a tér működéséről, mint egy statisztika.
Erre épül a Usage Analysis módszer is, amely strukturált megfigyeléssel azt vizsgálja, ki használja a teret, mikor használja, hogyan használja, és kik hiányoznak belőle.

A módszer figyeli az időbeli ritmusokat is, vagyis azt, hogyan változik a használat a nap különböző szakaszaiban, és külön hangsúlyt helyez az inkluzivitásra. Ha nők, gyerekek, idősek vagy babakocsis családok hiányoznak egy térből, az gyakran azt jelzi, hogy a hely nem mindenki számára működik.
Ez a könyvtárban is kulcskérdés: Sok könyvtári tér formálisan mindenkié, a valóságban mégis bizonyos csoportokhoz igazodik. A megfigyelés segít kiszúrni ezt a láthatatlan aszimmetriát.