A sorozat előző részének link folytatásaként, illetve zárásaként:

8.) Kedvenc könyvem Asimovtól Az alapítvány. Az algoritmusok elég jól meg tudják jósolni, hogy mi várható a következő évekre, annak ellenére, hogy a jelenben az nem érzékelhető. Közeli példa a Covid19 előrejelzése, amikor is a biostatisztikusok már hónapokkal előre 95%-os előrejelzéssel látják a hullám felfutását, miközben az állampolgár ebből semmit nem érzékel. Könnyen elképzelhető, hogy a hazai könyvtári rendszer már régen összeomlott és fenntarthatatlan állapotban van, de nem vesszük észre - vagy ami rosszabb, elfedjük - Moldovát idézve: "A cukrász a selejtet habbal takarja be, a kőműves habarccsal, az orvos meg földdel." Mi mivel? Dekorációval és látványszolgáltatásokkal?
"A jövő nem végleges. Nincs végzet csak, ha magad is bevégzed!" Ergo: ha látom előre a számokból, hogy mi várható, akkor be tudok avatkozni a folyamatba, hogy elkerüljem a rosszat, mint ahogy az iparban ezt megteszik. Viszont ez jelen esetünkben lehet, hogy sokaknak fájdalmas lesz.

9.) Ha a szolgáltatott adatok között sok a hasisztika és átlagos könyvtárosként nem tudom kiszűrni, akkor nehezen működik a benchmarking is. Téves következtetést vonok le a hasonló mérettartományba tartozó könyvtárak elemzésével. Így rossz döntéseket hozok.

10.) Ha úgy ítéljük, hogy a statisztika ordas nagy kamu, akkor hajlamosak leszünk rá, hogy ehhez igazodjunk. Bevetjük mi is a hasisztikát. Ám mivel a végtelenségig ezt nem lehet művelni, előbb-utóbb iszonyat nagyot esünk pofára. Rendszerszinten.
"Mi a hazugság ára? A legnagyobb veszély nem az, hogy elhisszük, hanem az, hogy ha rendszeresen hazugságokat hallunk, akkor már egyáltalán fel sem ismerjük az igazságot. És akkor mit tehetünk? Mi mást tehetnénk, mint hogy lemondunk a valóságnak még a reményéről is, és egyszerűen beérjük történetekkel. Ezekben a történetekben nem számít, ki a hős. Az egyetlen, ami érdekel minket, az, hogy ki a hibás." (Valerij Legaszov, Csernobil film)