Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  

A skimmingnek és a mélyolvasásnak is megvan a célja - és ne keverjük őket

Anne Mangen, a norvég Stavanger Egyetem professzora (aki azt vizsgálja, hogyan formálta a digitalizáció az olvasás kognitív és szubjektív megélési aspektusait) és kollégái is megnézték, hogyan értelmezik középiskolások ugyanazt a szöveget különböző médiumokon keresztül befogadva: a kísérletben résztvevők egyik csoportja Kindle-ön, a másik papíron olvasta el a Jenny, Mon Amour című szerelmi történetet. A vizsgálatban azt találták, hogy a nyomtatott verziót olvasó diákok nemcsak hatékonyabban értelmezték a történetet, de könnyebben fel is tudták idézni a cselekmény részleteit és kronológiáját.

Ziming Liu, a San Jose Állami Egyetem professzora hasonló kutatások nyomán arra jutott, hogy mára a skimming, vagyis a szöveg felületes átfutása lett az új norma: pásztázás közben a kulcsszavakat keressük, illetve a bekezdések első sorai alapján próbáljuk megtalálni a lényeges információkat tartalmazó, releváns sorokat a későbbi részekben. Ez valamennyire észszerűnek tűnhet, ha egy közeli vizsgaidőpont előtt kell többszáz oldalnyi szakirodalmat átfésülni, de nagyjából semmi értelme nincs, ha mondjuk Karl Ove Knausgard regényeit akarjuk elolvasni.

Az ELTE bölcsészkarán oktató Klemmné Gonda Zsuzsa, akinek egyik kutatási területe a digitális szövegek olvasási folyamata, már kevésbé radikális ebben a kérdésben: szerinte nagyon fontos szempont például, hogy mi az olvasó célja, amikor leül egy digitális tartalom elé. "Amikor böngészünk a neten, mi építjük fel az olvasási útvonalat: ilyenkor egyik oldalról a másikra kattintva szörfözünk, ami valóban felületesebb olvasási módot eredményez. De ha egy regényt vagy verseskötetet nyitunk meg online, azt jó eséllyel a papír alapú tartalmakhoz hasonlóan fogadjuk majd be."

Régebbi hírforrás(ok): Az internetes linkek helyett a könyvek tartalomjegyzéke a nyerő? link Több kell ma már, mint az olvasottak felidézése - mélyolvasás mellett többféle stratégia link Az interneten olvasás lefárasztja az agyadat - ha könyvet olvasol, akkor is link
legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról