SzavazásNeves elítélt, mint börtönkönyvtáros... KIT hírlevél évfolyamok2013
|
Cimke: elismerésA lista nem teljes, az archívum indexelése folyamatban van.Emődi András vehette át idén a Monoki István-díjatFELAz Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által alapított Monoki István-díjat idén Emődi András, a nagyváradi Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Könyvtárának és Levéltárának könyvtárosa, levéltárosa, tudományos kutató vehette át, a partiumi könyves műveltsé...
A hír dátuma: 2013. 05. 02. bővebben
A Szépművészeti hallássérült-alkalmazását méltatta a The GuardianFELA Szépművészeti Múzeum közelmúltban létrehozott, hallássérültek számára kifejlesztett egyedi okostelefon-alkalmazását méltatta a brit The Guardian című lap internetes kiadása.
A hír dátuma: 2013. 04. 20. bővebben
Híres könyvtárosok -- és akik a könyvtárból elszármazva híressé váltakFELA Könyvtárosok Világnapja volt április 14-én, ez adta az apropót, hogy a teljesség igénye nélkül összegyűjtsek pár híres, sőt hírhedt embert, aki életének valamelyik szakaszában könyvtárosként tevékenykedett. Kevesen tudják, hogy Mao Ce-tung a pekingi egyetem segédkönyvt...
A hír dátuma: 2013. 04. 19. bővebben
Tudják-e a szervezeten kívül, hogy hogyan teljesítesz, milyen vagy? -- bajmegelőzésFELMegkeseredett ember. Kiborították a bölcsőből. Sok év után elvesztette kényelmes vezetői pozícióját egy neves cégnél.
Coachként kért tőlem segítséget. Addig már eljutott ugyanis agyban, hogy a megkeseredettségből tovább kell lépnie. Attól még nem lesz új munkája... A hír dátuma: 2013. 04. 19. bővebben
Az ügyfélszolgálatban dolgozók motiválásának 5 szabálya (olvasóink szavazatára)FELAz erős használói hűséggel bíró ügyfélbarát szervezet számára nem kétséges, hogy éppen ügyfélszolgálatának munkatársai által tudja leginkább elérni, hogy visszatérjenek ügyfelei. Az érintett munkatársak motivációjának kérdése tehét alapvető. Öt lehetőség erre...
A hír dátuma: 2013. 03. 21. bővebben
OIK - gyűjteménye gigantiklusFELAz Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zeneműtárba látogatott Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár.
Az Országos Idegennyelvű... A hír dátuma: 2013. 03. 12. bővebben
A vezető 7 legfontosabb szabályaFELAz egyik alkalommal az összejövetelt Sally Morgan tanácsadónk, Tony Blair egykori brit kormányfő munkatársa vezette. Vezetőknek szóló útmutatót raktunk össze olyan tapasztalatokból okulva, amelyeket az üzleti, állami vagy nonprofit szférában gyűjtöttünk. Akár induló céget ...
A hír dátuma: 2013. 02. 21. bővebben
Tudásmenedzsment -- milyen szakértelem kerülhet a szakmai döntéshozatalba?FELBár az Orbán-kormány látszólag jól megvan nélkülük, az új közgazdásznemzedék tagjai különféle stratégiákat alakítottak ki a hatalommal szemben. Vannak, akik teljesen távol tartják magukat, mások a háttérből árulják az ötleteiket. Volt olyan, aki hitelét, más a hitét...
A hír dátuma: 2013. 02. 19. bővebben
Minőség és kiválóság -- merünk-e független szempontokat érvényesülni?FELMásfél hete döntött a kormány, mely három felsőoktatási intézmény kapja a kiválósági címet, és az ezzel járó plusz forrást. Az eredmény mostanáig nem jelent meg a Magyar Közlönyben. Maruzsa Zoltán kérdésre válaszolva elárulta: a határozathozatalba bevonták a Magyar Tu...
A hír dátuma: 2013. 01. 28. bővebben
A Skytrax is elismerte a Lufthansa fedélézeti szórakoztató rendszerétFELA Lufthansa ötcsillagos besorolást kapott a First Class utasainak kínált termék- és szolgáltatáscsomagjáért a Skytrax értékelő rendszerétől. Az elemzés külön kiemelte a Lufthansa gépeinek fedélzetén a First Class kabin rendkívül kényelmes, ergonomikus kialakítású ülés...
A hír dátuma: 2013. 01. 28. bővebben
Egerben: minőségi közkönyvtárFELKitüntetés a magyar kultúra napja alkalmából. -- A könyvtári minőségirányítás alkalmazásával elért kimagasló eredményeiért, a magas színvonalú, az olvasók elégedettségét biztosító szolgáltatások megvalósításért és folyamatos fenntartásért a Bródy Sándor Megyei...
A hír dátuma: 2013. 01. 23. bővebben
A könyvtárosok 5 legnagyobb stresszforrása (olvasóink szavazatára)FELA cikk szerzője nem reprezentatív felmérést végzett Twitter-üzenet segítségével amerikai könyvtárosok körében. A kapott válaszokkal a CNBC legkevésbé stresszes hivatások felmérését igyekezett korrigálni. A kapott válaszok alapján a legfőbb stresszorok -- tehát a válaszad...
A hír dátuma: 2013. 01. 21. bővebben
A világ legkülönlegesebb könyvtárai között a TIKFELA világ ötven legkülönlegesebb könyvtára közé sorolta a BestMastersPrograms.org a József Attila Tanulmányi és Információs Központot, illetve a benne működő SZTE Klebelsberg-könyvtárat. A felsorolásban olyan neves bibliotékák is szerepelnek, mint az Oxford, a Cambridge, a Col...
A hír dátuma: 2013. 01. 19. bővebben
Sokan feledkeznek bele a könyvtári munkájukbaFELÉlt-e már át Ön áramlat-élményt (könyvtári) munkája közben? -- szólt a KIT legutóbbi szavazásának kérdése. A nem reprezentatív válaszok:
16 - Igen, rendszeresen. 1 - A körülmények nem engedik. 1 - Nem tudtam elérni. 10 - Előfordult már. ... A hír dátuma: 2013. 01. 02. bővebben
Áramlatélmény -- tevékeny részesség mások segítésébenFELA művészek, a tanárok, a tudósok és az idegsebészek talán viszonylag nagyobb valószínűséggel élvezik a munkájukat, és hiszik el, hogy munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy jobb hely legyen a világ. Azonban a hivatás semmiképpen az imént felsorolt foglalkozások kiváltsága. ...
A hír dátuma: 2012. 12. 14. bővebben
Miért kellenek a jó könyvtárak az oktatásnak? (olvasóink szavazatára)FELAz USA három legjobb könyvtára Chicagoland körzetben található: Arlington Heights, Schaumburg és Naperville településeken. Költségvetésük 5-10 millió dollár; késő estig tartanak nyitva. Az Arlington Heights könyvtár évi 2.6 millió kölcsönzést produkál.
A könyvtá... A hír dátuma: 2012. 12. 03. bővebben
Fiatalok -- A közszférából sem lehet meggazdagodniFELA 26 éves Zsófi nemrég helyezkedett el a közszférában, egy háttérintézménynél. Korábban próbálkozott a privátszektorban, egy ideig egy kis kkv-nál dolgozott teljesen feketén, de most sikerült teljes állásban és bejelentve elhelyezkednie. Két nyelven beszél, az egyik nívós...
A hír dátuma: 2012. 11. 30. bővebben
Egyensúlyra kell jutni a politikusok és a közalkalmazottak közöttFELHVG: Sokan azt mondják, hogy önök nem irányítják a várost, csak hagyják, hogy a közalkalmazottak úgy végezzék a munkájukat, ahogy azt a legjobbnak tartják.
Jón Gnarr, Rejkjavík polgármestere: Ez jórészt igaz. De egyensúlyra kell jutni a politikusok és a közalkalmazott... A hír dátuma: 2012. 11. 24. bővebben
Mesteri weboldalak -- melyek üzletet is generálnakFELA Budapest Bank kihirdette az 'Üzleti siker honlappal' díj nyerteseit. Bár sok kisvállalkozás használja már tudatosan az online jelenlétet a vevői kör bővítésére, még mindig szükség van ösztönzőkre és jó gyakorlatok bemutatására ahhoz, hogy a kisebb cégek körében széle...
A hír dátuma: 2012. 11. 22. bővebben
Elkötelezettségen múlik a múködési eredmény: 10 vagy 27%? FELLegyen tevékenysége profit vagy non-profit orientált, ma egyetlen szervezet sem engedheti meg magának, hogy ne foglalkozzon a hatékonyság gondolatával. Ezzel kapcsolatosan érdekes adatokkal szolgál egy 50 globális céget vizsgáló Towers Watson kutatás. Az alacsony munkavállalói elk...
A hír dátuma: 2012. 11. 16. bővebben
Díj a látható--tapintható mesekönyvértFELA 21 éves Horváth Csilla a Magyar Formatervezési Díj diák kategóriájában lett első a gyengénlátó gyerekeknek készített, látható és tapintható mesekönyvével -- amihez egyetlen csepp nyomdafestéket sem kellett felhasználni. Még október elején, a budapesti Design Hét (amine...
A hír dátuma: 2012. 10. 17. bővebben
Személyes ügyfélkiszolgálásban a Magyar Telekom a legjobbFELA Magyar Telekom elnyerte a 2012. évi 'Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban' Díjat a személyes kiszolgálás kategóriában. Ezzel a Telekom az ország legjobbjának bizonyult a T-Pont üzlethálózat által képviselt személyes ügyfélkiszolgálás terén az ország nagyvállalatai köz...
A hír dátuma: 2012. 10. 12. bővebben
Paradigmaváltás előtt állnak a könyvtárak -- FolyamatosanFELElismerések átadásával és szakmai előadásokkal ünnepelték a könyvtárosok napját szerdán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi intézményében (FSZEK).
A többi között a könyvtárhasználat átalakulásáról, a minőségi szolgáltatásról és a könyvtár előtt... A hír dátuma: 2012. 10. 11. bővebben
Goldenblog -- a webes információszolgáltatás krémjeFELVéget ért a Goldenblog díjátadója, a buli ugyan még tart, de mi adósok vagyunk a zsűri által legjobbnak talált blogokkal.
Az idei Goldenblogra több mint 1200 nevezés érkezett, a szavazatok száma pedig elérte az 50 ezret. A legtöbb nevezés a szakértői, a kult-szórakozás... A hír dátuma: 2012. 09. 19. bővebben
Én nem akarok közalkalmazott lenni... Én meg akarok halniFELTalán túl erős, patetikus a Nyilas Misitől vett parafrázis. Ám nem feltétlenül alaptalan. Móricz regényében a fiú úgy ment a debreceni kollégiumba, mintha istenek közé érkeznék. Felettébb büszke volt arra, hogy debreceni diák lehet. Ki is mondta, mennyire büszke. Ahogy néh...
A hír dátuma: 2012. 09. 17. bővebben
Klikkhez tartozást tartuk leginkább a szakmai kitüntetés hátterénekFELA KIT múlt heti kérdése volt: Mit tükröznek a hazai szakmai kitüntetések? -- A nem reprezentatív válaszok megoszlása:
6 - Jó kapcsolatépítő-képességek a mindenkori felettesekkel. 2 - Valós szakmai teljesítményt. 1 - Valós menedzseri teljesítményt. ... A hír dátuma: 2012. 09. 05. bővebben
Van, amikor szakmai alapon osztanak könyvtárosoknak kitüntetéseketFEL'Elég egyértelműnek tűnik a szakma véleménye a kitüntetések szakmaiságáról: esetlegesnek tartja. Ez pedig nem jó jel: olyanok kerülnek példakép-szerepbe, akik azt nem szolgálják meg. Ami önmagában a példakép-szerepet is erodálja.' -- írtuk májusban. Hogy a legutóbbi kitü...
A hír dátuma: 2012. 08. 27. bővebben
Ennyit kap egy kezdő diplomás: ki keres a legjobban? -- És egy könyvtáros?FELA diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog, a legmagasabb kezdő fizetést a mérnökök és az informatikusok kapják -- derül ki a Hay Group tanácsadó cég 2012-es jövedelemszint-felméréséből.
A hír dátuma: 2012. 08. 06. bővebben
Tavaszi Hajnal és Hicsik Dóra elismeréseFELHa megkésve is, de rövid kiemelést közlünk a vándorgyűlésen protokoll részéből is... 'A határon túlra is odafigyelt a szakma, így Tavaszi Hajnal nagyváradi kolléganőt MKE Emlékéremmel díjazták, valamint szabadkai kolléganőm Hicsik Dóra átvehette az Év fiatal könyvtá...
A hír dátuma: 2012. 07. 30. bővebben
Meghalt Zsidai József, a 'Jelentés' szerzőjeFELTegnap érkezett a szomorú hír, hogy Dr. Zsidai József, a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum nyugalmazott főigazgatója, az MKE volt elnöke, a magyar könyvtárügy meghatározó egyénisége 2012. július 11-én, életének 78. évében elhunyt.
-- 'Javaslat a magyar k... A hír dátuma: 2012. 07. 17. bővebben
Magyar kutató kapta az információelmélet legmagasabb rangú elismerésétFELMarton Katalinnak, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának a többfelhasználós információelmélet terén elért eredményeiért ítélte oda az Információelmélet Nemzetközi Tudományos Társasága (IEEE Information Theory Society) a tudományág egy...
A hír dátuma: 2012. 07. 11. bővebben
Közpénzeket ellenőriz társadalmi munkában -- kitüntette a GoogleFELAz Átlátszó.hu oknyomozó honlap nyerte meg a Google és a Global Voices által alapított Breaking Borders Awardot.
Az Átlátszó.hu ( http://atlatszo.hu ) a közérdekű adatok kikérése és nyilvánosságra hozatala mellett a közpénzek ellenőrzését végzik el szinte társadalm... A hír dátuma: 2012. 07. 03. bővebben
Kitüntetés a magyar irodalmat gyűjtő németországi könyvtár alapítójánakFELA magyar kultúra külföldi megismertetéséért és terjesztéséért Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntetik ki Gudrun Brzoskát, a magyar irodalomra szakosodott Ehingeni Könyvtár alapítóját. (MTI) Gudrun Brzoska nagyjából 450 magyar, illetve magyar származású szerző német nyelvű ...
A hír dátuma: 2012. 06. 22. bővebben
Kapcsolat a könyvtár jó teljesítménye és elismertsége között -- valami van...FELA KIT múlt heti kérdése volt: Van-e kapcsolat a könyvtár jó teljesítménye és elismertsége között? -- A nem reprezentatív válaszok:
15 - Természetesen 14 - Inkább van 16 - Inkább nincs 6 - Egyáltalán nincs. A válaszok szórása nagy, de a tö... A hír dátuma: 2012. 06. 04. bővebben
A könyvtári kitüntetések szakmaisága...FELElég egyértelműnek tűnik a szakma véleménye a kitüntetések szakmaiságáról: esetlegesnek tartja. Ez pedig nem jó jel: olyanok kerülnek példakép-szerepbe, akik azt nem szolgálják meg. Ami önmagában a példakép-szerepet is erodálja. (MG)
A kérdés volt: Ön szerint menn... A hír dátuma: 2012. 05. 29. bővebben
Pucoljon vécét a könyvtáros! -- a könyvtárat önszorgalomból tartja fenn az önkormányzatFELEgy Balaton-parti önkormányzat többfunkciós, a takarítói és gondnoki munkát is ellátó könyvtárost keres. Diploma nem szükséges, elég az érettségi. A könyvtárosszakma képviselői kiakadtak: úgy érzik, megalázták őket.
Ráadásul, ha megnézzük az új önkormányza... A hír dátuma: 2012. 05. 19. bővebben
Az IKSZ kitüntette az Országos Idegennyelvű KönyvtártFELAz Országos Idegennyelvű Könyvtár nyerte idén a Könyvtárügyért elnevezésű kitüntetést. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség (IKSZ) közgyűlésén Mender Tiborné, az OIK főigazgatója vette át az elismerést. A kitüntetést az IKSZ a könyvtár dolgozóinak kiemelkedő mun...
A hír dátuma: 2012. 05. 18. bővebben
Elismerés a Szolnok megyei levéltár DVD-térképgyűjteményénekFELA térképész szakma elismerésében részesült a közelmúltban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Chartae Antiquae című kiadványa; az adathordozó az Országos Széchényi Könyvtár és a Lázár Deák Térképészeti Alapítvány Kuratóriuma által kiírt Digitális Magyar Térk...
A hír dátuma: 2012. 04. 17. bővebben
Monoki István-díj Kosz Orsolya nyugalmazott könyvtárosnak -- rendszerezésértFEL2012-ben a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete (RMKE) Kosz Orsolyának, a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár nyugalmazott könyvtárosának ítélte oda az EMKE Monoki István-díját.
Kosz Orsolya az akkori elnevezéssel Hargita Megyei Könyvtár szolgálatában végze... A hír dátuma: 2012. 04. 02. bővebben
Átadták az Év Gyermekkönyve díjakatFELNyulász Péter a Helka, Lakatos István a Dobozváros című művéért vehette át az Év Gyermekkönyve 2011 díjat hétfőn Budapesten. Az elismeréseket Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár adta át a nemzetközi gyermekkönyvnap alkalmából.
Az Év Gyermekkönyv Illuszt... A hír dátuma: 2012. 04. 02. bővebben
Szakmai továbbképzések -- 10% számára megfelelőFELVan-e Önnek lehetősége szakmai továbbképzésen részt venni? -- hangzott a KIT múlt heti kérdése. A nem reprezentatív válaszok több mind fele külső, közvetetten vagy közvetve anyagi források hiányával magyarázta a képzésektől való távolmaradást. Figyelemre méltó a felet...
A hír dátuma: 2012. 03. 07. bővebben
Zseniális könyvtárosok -- rádióriportFELKönyvtár, ahol nem kötelező az olvasás. A Vendég a háznál csütörtöki adásban szó volt Zsuzsa néniről és Margó néniről, valamint a hozzájuk hasonló zseniális könyvtárosokról, akikhez betérhet az unatkozó iskolás, akikkel elbeszélgethet egy kismama, és akik nem a köny...
A hír dátuma: 2012. 02. 03. bővebben
Elismerésre méltó munkát végzett, de az ellentáborhoz tartozik, ezért mennie kellettFELCsák Ferenc megkapta a lehetőséget, hogy szépen búcsúzzon. Nem élt vele. Különben elismerésre méltó munkát végzett, de az ellentáborhoz tartozik, ezért -- a Magyarországon és nem csak itt kialakult gyakorlat alapján -- mennie kellett.
-- Szőcs Géza kulturális államt... A hír dátuma: 2011. 12. 26. bővebben
Évenkénti munkatárs-értékelés a könyvtárbanFELNéhány éve külső konzulense vagyok a Rochesteri Egyetemi könyvtárnak. Az egyetem minden munkatársa részt vesz egy évenkénti értékelésben. Ez rém nézve nem lenne kötelező, de úgy döntöttünk, hogy én is részt veszek ebben a programban. Az értékelésnek legalább három ré...
A hír dátuma: 2011. 11. 25. bővebben
Hogyan lettem szakértő?FELNo nem könyvtári szakértő, az más kérdés (ugyan az is voltam, arra a papírra hivatkozva a papírral soha nem kaptam megbízást. Utóbb megtudtam, hogy ez bizonyos szinten informálisan nem volt kívánatos).
Tehát nem a hivatalos könyvtári szakértőség, hanem csak úgy; ahog... A hír dátuma: 2011. 11. 24. bővebben
Kiváló magyar tartalmak -- eFestival 2011 verseny nyerteseiFELEz évben tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Tartalomipari Szövetség a hazai online és multimédia szakma kiváló digitális tartalomfejlesztési gyakorlatát bemutató eFestival versenyt. A korábbi nyertesek és a zsűri által ajánlottan, illetve egyénileg nyolcvanhárom nevez...
A hír dátuma: 2011. 11. 23. bővebben
A szakma romlására spekulálunk -- Kevéssé hisszük, hogy a jó munka termi a gyümölcsötFELMúlt heti kérdésünkre is a felettesekkel való szívélyes kapcsolat elsőbbségét erősítették meg válaszadóink, ha nem is reprezentatívan. A szakmában a munka becsülete vagy a jövő szempontjainak képviselete e kérdésben sem játszik komoly szerepet. Kb. négyszer annyian tartj...
A hír dátuma: 2011. 11. 21. bővebben
Megújult az enschedei könyvtár weboldala -- az év legjobb digitális könyvtáráéFEL2011-ben a deventeri és az enschedei városi könyvtárak együtt kapták meg az év digitális könyvtára címet Hollandiában. Az előbbit a bizottság (együttműködési készségéért), az utóbbit a közönség szavazta meg (web2-es szolgáltatásaiért). Az enschedei új portál a deven...
A hír dátuma: 2011. 10. 31. bővebben
Az év könyvtárosa -- Hollandiában: innováció és humorFELAz év könyvtárosa Hollandiában az a Mark Deckers, aki 1992-ben Menedzsment a magyar könyvtárosképzésben c. TEMPUS-támogatta szakdolgozatában tett javaslatot a képzés megújítására Mikulás Gábor társszerzővel együtt. (Az odakint az év legjobb szakdolgozata díjat elnyert opusz...
A hír dátuma: 2011. 10. 27. bővebben
Szabadon hozzáférhetők a friss Nobel-díjasok publikációiFELA frissen díjazott 9 tudós több szálon -- cikkek és könyvek publikálói, lapok szerkesztők, szerkesztőbizottsági tagok, szemlézők -- kötődik az Elsevier kiadóhoz, amely díjazásuk alkalmából külön weboldalt épített számukra. Erről térítésmentesen elérhetők a neves kut...
A hír dátuma: 2011. 10. 18. bővebben
Megvannak az ügyfélkezelés nagymesterei -- információt adnak, profi módonFELHarmadik alkalommal választották meg az ügyfélkiszolgálás területén legjobban teljesítő hazai cégeket. Az idén három kategóriában zajlott a verseny, a személyes és a telefonos ügyfélkiszolgálás mellett idén e-mail-en keresztül is mérték a szervezők az ügyfélkezelést.
A hír dátuma: 2011. 10. 17. bővebben
Amit legjobban utálok, az a munkám -- könyvtárosok mondják (olvasóink szavazatára)FELEgy nem reprezentatív amerikai felmérésben kérdezték, mi irritálja leginkább a munkavállalókat. A cikkben pedagógusok és könyvtárosok válaszait közlik. A leggyakrabban visszatérő motívum a hazai felmérésekből eredményeitől nem ütnek túlságosan el: (túl) nagy felelőssé...
A hír dátuma: 2011. 10. 04. bővebben
Díjazott könyvtárrekonstrukció (képekkel)FELKiosztották a 'Europe 40 Under 40' díjakat. Az évente odaítélendő cím Európa azon legjobb pályakezdő tervezőinek elismerésére szolgál az építészet, tájépítészet, várostervezés és formatervezés területén, akik szakmai karrierjük elején már vezetői tapasztalatokat sze...
A hír dátuma: 2011. 10. 03. bővebben
Papp István -- a hazai könyvtárügy rejtett és kevésbé rejtett viselt dolgairólFELPapp István, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült. -- A könyvtárak működését a világ trendjei felől közelítő szakember észrevételeit legutóbb a 3...
A hír dátuma: 2011. 08. 30. bővebben
Az emberek nem gépek -- érzelmeiket is érdemes figyelembe venniFELBár erre vonatkozó kutatás nem ismert, jól tükrözi a vezetők érzelmi intelligencia szintjét és azt, hogy mennyire nem ismerik, nem használják azt -- még a HR sem --, hogy egy munkahelyen milyen a hangulat, milyen az emberek érzelmi állapota -- mondja Jagudits Ákos, az Otis HR seni...
A hír dátuma: 2011. 08. 30. bővebben
A budapesti utcaseprők bére versenyképes a közalkalmazotti bértáblávalFEL130 ezer forint bruttó kezdőbér a kezdőknek, három hónap letelte után pedig 30 ezer forintnyi cafetéria és BKV-bérlet. Nem, nem a pályakezdő közalkalmazottaknak hirdettek meg állásokat, hanem utcaseprőknek.
... A hír dátuma: 2011. 08. 19. bővebben
Az év fiatal könyvtárosa: Tóth Renáta -- mi lett a korábbi díjazottakkal?FELAz év fiatal könyvtárosa különdíjat vehette át a közelmúltban Tóth Renáta, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosa. Különdíjat egyébként idén adtak át először.
Tíz éve hirdeti meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, s az Informatikai és ... A hír dátuma: 2011. 08. 10. bővebben
Eltávolították a könyvtár biztonsági kameráit -- használóban gondolkodnakFELLegutóbbi számunkban írtunk a 2011. év könyvtáráról http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=itt_az_ev_konyvtara_2011. Érdemes visszatérni rá, a King Megyei Könyvtári rendszerre.
A díjazott könyvtár igazgatója úgy döntött, hogy eltávolítják az épületről a biztonsá... A hír dátuma: 2011. 07. 19. bővebben
Itt az Év Könyvtára 2011! -- a teljesítmény számít (kiharcolta az adóemelést is)FELEgy lakosra 17 kölcsönzés, ás 7,7 könyvtárlátogatás jutott az amerikai Washington állam King Megyéjének könyvtárában 2010-ben. E számok a legmagasabbak az országban. Emellett százezer új használói igazolványt állítottak ki, programjaikon pedig 77 ezer ember vett részt (lak...
A hír dátuma: 2011. 07. 15. bővebben
Az év hangoskönyve: Keith Richards önéletrajzi regényeFELAz Oszkár-díj kiadási ünnepségéhez hasonló rangú Hangoskönyv-kiadók Szövetsége gálája harminc kategóriában díjazta az év legjobb hangöskönyveit New Yorkban. Az év könyve címet a Rolling Stones együttes virtuóz gitárosának bestseller önéletrajzi regénye kapta, amelyet...
A hír dátuma: 2011. 05. 25. bővebben
A SciVerse várja a könyvtárosok ötleteit -- $1000FELEzer dollárral jutalmazza az Elsevier azokat a könyvtárosokat, akik ötleteikkel pályáznak a SciVerse online szoftvercsoportba beillő új alkalmazások fejlesztésére (link: http://www.appsforlibrary.com) . A nemzetközi felhívás célja olyan új megoldások kialakítása, amelyek segít...
A hír dátuma: 2011. 05. 24. bővebben
A város kisebbségeiért végzett munkájáért tüntették ki a könyvtáratFELNagykanizsa a város napja rendezvény keretén belül kitüntette a településért sokat tevő embereket, intézményeket. Így Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kisebbségeiért címet kapott a Halis István Városi Könyvtár.
A hír dátuma: 2011. 05. 17. bővebben
Mérföldkövek: a tíz legkiemelkedőbb amerikai könyvtár (képekkel)FELA Library Journal folyóirat évek óta követi figyelemmel a könyvtárak renoválását és az új építészeti megoldásokat. Az ismert és híres közkönyvtárak (New York, Seattle közkönyvtárai) példáin felbuzdulva az idén egy tizenhat fős, könyvtárosokból és építészekből á...
A hír dátuma: 2011. 05. 15. bővebben
IKSZ: 'A KÖNYVTÁRÜGYÉRT' kitüntetés a Fővárosi Szabó Ervin KönyvtárnakFELAz Informatikai és Könyvtári Szövetség Kuratóriuma (régi/új elnök: Fodor Péter, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója) 2011-ben a könyvtár kiemelkedő munkája elismeréséül és a hazai könyvtárügy fejlesztésében való részvételért A KÖNYVTÁRÜGYÉRT kitüntet...
A hír dátuma: 2011. 05. 13. bővebben
Megvannak az Aranykönyvek -- Ordít, hogy nem A Nagy Könyv...FELÁtadták tegnap az Aranykönyv 2010 díjait, a közönség szavazatai alapján odaítélt elismerést többek között a Vuk, a Twilight sorozat legújabb epizódja, illetve Jamie Oliver könyve kapta meg. A Libri az idén második alkalommal rendezte meg a könyvolvasást népszerűsítő verse...
A hír dátuma: 2011. 05. 13. bővebben
Kész az MTDA 900. könyve -- kitartóan, közpénzt kímélveFELAz MTDA független magánkezdeményezés, nem tartozik semmilyen intézményi hatáskörbe, önfinanszírozó, nonprofit könyvtár. Fennállásának több éve alatt senkitől semmilyen támogatásban nem részesült: működését eddig feltöltött 900 könyve és csaknem 40 000 oldal folyó...
A hír dátuma: 2011. 05. 11. bővebben
Megünnepelték az olvasókat, 1/3-os eléréssel -- könyvtári jubileum a HalisbanFEL60 éves a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár. A könyvtár ezért a vasárnapi jubileumi rendezvényen megünnepelte... -- hát az olvasókat, ki mást? Ennek lépései:
1. A gépesített kölcsönzés bevezetése óra kikeresték a legtöbbet kölcsönző olvasókat. A kölcs... A hír dátuma: 2011. 05. 02. bővebben
Gratuláció Drótos Lászlónak. Most jó helyre vándorolt az elismerésFELS egy vonatkozó szöveg a MEK-listáról: 'Az igazság hosszútávfutó, és időnként az elismerések is oda vándorolnak, ahol a helyük van. És ez most bizony nagyon jó helyre vándorolt.' (HSD)
A hír dátuma: 2011. 05. 02. bővebben
Neves könyvtárosok és fontos könyvtárosi tettek -- Országos könyvtári hét az USA-banFELA CNN is a nagyközönség figyelmébe ajánlotta a könyvtárosok és információs specialisták szaktudását az országos könyvtári hét alkalmából. A könyvtárosok nem csak az információ-keresésre képesek, hanem a megfelelő információt találják meg. A technológiai szakértelem...
A hír dátuma: 2011. 04. 12. bővebben
Takács Dániel és Kardos András a British Library-ben folytatja továbbFELA két szakember -- Takács Dániel http://ek.klog.hu/2010/04/01/hat-szervusztok/ és Kardos András -- az itthoni ötletként megvalósult 'klog' hálózat, illetve a konyvtar.hu, a 'Könyvtárportál' angliai meghonosítása lesz a feladatuk. A munkát a BL és a CILIP -- az ottani 'MKE' -- k...
A hír dátuma: 2011. 03. 29. bővebben
Ígéretes szakembereket díjazott az SLAFELAz amerikai szakkönyvtárosok szövetsége (SLA) évente öt 'emelkedő csillagot' díjaz (Rising Star Award). Kritérium, hogy legfeljebb 5 éve legyen tagja az egyesületnek és kivételes módon mutatja rátermettségét a menedzsmentben és a szakma támogatásában. A díjazottak tevékenys...
A hír dátuma: 2011. 03. 28. bővebben
Az OSZK volt főigazgatója is Széchenyi-díjasFELMonok István irodalom- és művelődéstörténész, az OSZK volt főigazgatója annak jelenként tekint az elismerésre, hogy talán elért valamit életében és ezt észrevette más is.
A hivatalos indoklás szerint a XV-XVII. század könyv- és olvasmánytörténetének, a XVI-XVII. ... A hír dátuma: 2011. 03. 14. bővebben
Magyarokat díjaztak a CebitenFELA hannoveri Cebit számítástechnikai vásár nyitónapján összesen 36 európai internetes vállalkozást jutalmaztak a legjobbaknak járó szakmai díjjal. A nyolc platinadíjas között volt idén az Egyszervolt.hu, a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó, illetve az Octopus Ten...
A hír dátuma: 2011. 03. 02. bővebben
Hubbes Éva a Monoki-díj kitüntetettjeFELAz Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének vezetősége az idei évben a Monoki díjat Hubbes Éva nyugalmazott székelyudvarhelyi könyvtárosnőnek ítéli. Laudációját Róth András kollégánk fogja mondani. -- Kopacz Katalin
A hír dátuma: 2011. 02. 21. bővebben
Az egyszervolt.hu nyerte a Kiváló Online Gyermektartalom DíjatFELAz egyszervolt.hu gyerekeknek szóló honlapnak ítélték a Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díjat - az elismerést a nemzetközi biztonságos internet napon (Safer Internet Day) rendezett konferencia keretében adták át kedden Budapesten.
A hír dátuma: 2011. 02. 09. bővebben
A Monoki-díj kitüntetettjei, 1992-2010 -- érik a 2011-es eredményFEL-Tavaszi Hajnal (1992) - Nagyvárad, Gábor Dénes (1993), Pillich Katalin (1993) - Kolozsvár, Deé Nagy Anikó (1994) - Marosvárásárhely, Könczey Margit (1995) - Kovászna, Fülöp Géza (1996) - Marosvásárhely,
Újvári Mária és Szigethy Rudolf (1997) - Kolozsvár, Fülöp Mári... A hír dátuma: 2011. 01. 28. bővebben
A világ legjobbjai között a magyar séf első szakácskönyveFELA World Cookbook Award 1995 óta rangsorolja a világ különböző országaiban megjelenő szakácskönyveket, gasztronómiai kiadványokat. Az immáron évente megjelenő 25-26 ezer könyvből szakmai zsűri választja ki az országonkénti legjobbakat, és jelöli a kategóriagyőzteseket, ill...
A hír dátuma: 2011. 01. 27. bővebben
Magyar bérek: egyre jobban lemarad a közszféra -- ám jól fizet az infokomm szektorFELÚgy látszik, ha lassan is, de véglegesen megszűnik az a sok szakember által bírált anomália a munkaerőpiacon, amely során jobban megérte a munkavállalóknak a közszférában elhelyezkedni, mint a privátban.
A legjobban fizető gazdasági ág egyébként tavaly novemberben is ... A hír dátuma: 2011. 01. 18. bővebben
Aranyhal 2010, avagy az év legjobb szlovák gyermekkönyve a gyermekek szerintFELA Szlovák Nemzeti Könyvtár, az IBBY szlovák szekciója két másik szervezettel karöltve negyedik alkalommal hirdet versenyt Az Év Legjobb Szlovák Gyermekkönyve cím elnyerésére. A gyermekek a könyvtárakban tölthetnek ki egy űrlapot a gyermekkönyvtárosok segítségével, szavazni ...
A hír dátuma: 2011. 01. 15. bővebben
Van-e helye a független értelmiségi szerepnek...? FELHorányi Özséb: ... A kérdés az, van-e helye a független értelmiségi szerepnek a társadalomban? Vajon szüksége van-e ennek a társadalomnak az e fajta értelmiségi szerepre? Mintha nem volna, véli Horányi Özséb. Mintha most csak a pártos, a valahova tartozó értelmiségiek szám...
A hír dátuma: 2011. 01. 13. bővebben
Pl. hogy mitől függ az információ terjedésének sebessége -- Tokyo-díj a magyar matematikusnakFELA matematika ma is szerepet játszik a közéletben, a statisztikát régóta használja a társadalomtudomány. Az internet pedig végképp közös terület. Érdekes kutatási téma az is, mitől függ egy információ -- egy vallás, egy találmány, egy vírus -- terjedésének sebessége, ú...
A hír dátuma: 2011. 01. 03. bővebben
Referálásról Oxfordból, magyar szerzőtől -- referenciahatalom vs. pozícióhatalomFELKoltay Tibornak (könyvtárosokat képző oktató, Jászberény és Szombathely) könyve jelent meg egy angol kisvárosban a referálásról. Nem túl gyakori, hogy magyar könyvtári szerző nemzetközi színtéren dob nagyot -- most történetesen az oxfordi Chandros kiadótól. Tibor ráadásu...
A hír dátuma: 2011. 01. 03. bővebben
Könyvtár: menekülési lehetőség -- Könyvadományt kapott a fiók börtönkönyvtárFELA börtön kívülről monolitnak tűnik. A benne lévő könyvtárt -- intézmény az intézményben -- sok lehetőséget rejt magában. Bár a napi rutinban semmi különös nincs, a fogva tartottak a könnyű kikapcsolódáson túl hozzájutnak azokhoz az ismeretszerzési és tanulási forrás...
A hír dátuma: 2010. 12. 26. bővebben
A kolozsvári Egyetemi Könyvtár új könyvtárépületére kiírt nemzetközi tervrajzpályázat eredményeiFELDecember 10-11 között lezajlott a kolozsvári Egyetemi Könyvtár és Romániai Építészek Kamarája által októberben meghirdetett, új könyvtárépület nemzetközi tervrajzpályázatára benyújtott pályázatok elbírálása.
Mivel a kiíró által megszabott követelményeket eg... A hír dátuma: 2010. 12. 20. bővebben
A magyar HealthMash szemantikus kereső az Elsevier SciVerse adatbázisábanFELA WebLib által fejlesztett HealthMash alkalmazás a tudományos kutatók számára nyújt bővebb betekintést a kereséseikhez közvetlenül kapcsolódó -- releváns -- gyógyászati (biomedical, egészségügyi, orvosi) fogalmak rendszerébe, beleértve többfajta tesztet, diagnózist, kezel...
A hír dátuma: 2010. 12. 16. bővebben
Kitüntették a cenzúraellenes iskolai könyvtárost -- polcon tartotta a homoszexuális irodalmatFELA Cenzúra Elleni Nemzeti Koalíció (NCAC) a közelmúltban ismerte el többek között Dee Ann Venuto iskolai könyvtárost. A 36 éves szervezet a Rancocoas Valley High School média szakemberét (alias: könyvtáros) elismerésének oka az volt, hogy konfliktus ellenére könyvtárában a pol...
A hír dátuma: 2010. 12. 14. bővebben
Szeretem a könyvtárosomat! -- a 2010. év győzteseiFELKözel 30 oldalon keresztül ecsetelik a jelöltek szakmai erényeit a Carnegie Vállalat és a New York Times támogatta Szeretem a könyvtárosomat! c. díj versenyében. Az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete (ALA) elismerését harmadik éve osztják ki tíz köz-, iskolai, felsőoktatási k...
A hír dátuma: 2010. 12. 11. bővebben
Trinity Egerben blogol -- Bródy Sándor KönyvtárFELTrinity és bitang. Nem mozifilmet ajánlunk, és nem is akcióhősöket. Valójában két egri könyvtárost, pontosabban munkájukat, a Hangtárnok blogot [ http://hangtarnok.klog.hu/ ].
A blog 2007. októberében indult, és népszerűségét jelzi az indulás óta összehozott 1 milli... A hír dátuma: 2010. 11. 30. bővebben
Az OIK lett az 'Év Könyvtára' -- illeszkedtek a stratégiáhozFELAz 'Év Könyvtára ?2010' címet adományozta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár az Országos Idegennyelvű Könyvtárnak; a kinevezést a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, valamint a tárca könyvtári szakterülete javaslata alapján...
A hír dátuma: 2010. 11. 29. bővebben
Az olvasás jövője: távolodás a Gutenberg-galaxistól -- Legmagasabb kitüntetés az Anythink-nekFELA coloradói Rangeview 'Anythink' könyvtári rendszeréről korábban már szólt a KIT. A Los Angeles Times magazin nov. 12-i számában az olvasás lehetséges jövőjének nevezte őket. Rangeview az öt könyvtár közül ez egyik, mely 2010-ben megkapta a Múzeumi és Könyvtári Nemzeti É...
A hír dátuma: 2010. 11. 17. bővebben
Legjobb munkahely -- megelőzheti-e a könyvtár a McDonald's-ot, vagy a Debreceni Hőszolgáltatót?FELA Kulcs-Soft, az FGSZ Földgázszállító és a McDonald's dolgozói jelenleg a legelkötelezettebbek a Világgazdaság -- Aon Hewitt Legjobb Munkahely idei felmérése szerint. A reklám és média szektorban ezúttal nem hirdettek eredményt, az évtized győztese a Debreceni Hőszolgáltató ...
A hír dátuma: 2010. 11. 12. bővebben
Idén is a Bookline a legjobb magyar webáruházFELHatodik alkalommal adták át az 'Év internetes kereskedője' díjat. A TOP 30 webáruházat közönségszavazással döntötték el (idén közel 10 ezren szavaztak), majd szakmai szempontok alapján választották ki a legjobbakat. Az Év internetes kereskedője 2010-ben is (immár harmadik al...
A hír dátuma: 2010. 11. 09. bővebben
Díjat kapott a mobilra készült NTK Puskatár szoftverFELNemrég indult el a Nemzeti Tankönyvkiadó első, mobilra készült NTK Puskatár elnevezésű szoftvere, máris elnyerte az eFestival 2010 különdíját. A program a felhasználók körében is népszerű, indulásakor egyből a letöltési listák élére került.
A szoftver használat... A hír dátuma: 2010. 11. 04. bővebben
Első helyezett lett a Filmhíradók Online az eFestival-onFELA Neumann 2009. novemberében indult szolgáltatása nyerte a MATISZ szervezésében lezajlott eFestival-on az eKultúra / A magyar kulturális örökség digitális megőrzése / eTudomány kategóriát.
A Filmhíradók Online-on közel 6000 filmhír érhető el: a Magyar Nemzeti Filmarch... A hír dátuma: 2010. 11. 02. bővebben
Kitüntették az egyetemi könyvtár új épületétFELA Porthmourh-i Egyetem Könyvtára kapta a brit Solent Design Díjat, melyet a legjobb új épületnek ítélik oda. Az új létesítmény megosztva kapta az elismerést egy iskolaépülettel. Azonban a közönségdíjat is az előbbi vihette el. (ref.: MG)
A hír dátuma: 2010. 11. 01. bővebben
Agyagási Hajnal -- Az Év Fiatal Könyvtárosa -- laudációFELÍgéretünkhöz híven visszatérünk a díjazotthoz.
Csíki Emese, a Marosvásárhelyi Megyei Könyvtár osztályvezetője mondja Agyagási Hajnal méltatását, amelyből részletet közlünk: 'Hajniban azt az embert látom, aki felsorakoztat maga mellé és nem maga mögé egy csapato... A hír dátuma: 2010. 10. 26. bővebben
Agyagasi Hajnal (Marosvásárhely) az év ifjú könyvtárosaFELA Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének vezetősége a 2010-es év fiatal könyvtárosa díjra Agyagasi Hajnal marosvásárhelyi könyvtárost jelölte.
-- Mihelyt elérhető a vonatkozó méltatás, visszatérünk a kitüntetettre. (MG) A hír dátuma: 2010. 10. 25. bővebben
Kiosztották a Kiváló Magyar Szótár Díjakat a VII. Szótárnapon FELA hír dátuma: 2010. 10. 22. bővebben
Maurice Line -- válogattuk szakmai tanácsaitFELA múlt héten elhunyt Mauruce Line többször tartott tréninget Magyarországon. A nekrológban a British Library által a könyvtárügy világítótoronyának nevezett nemzetközi hírű információs és könyvtári tanácsadó számomra legemlékezetesebb előadása az 1991-es OSZK-beli vol...
A hír dátuma: 2010. 09. 24. bővebben
Díj könyvtárosképző oktatóknak -- Ön kinek adná?FEL5000 dollárt kap a ProQuest által támogatott könyvtárosokat képző MA-oktató. Az évente kiosztott díj elnyerésének feltételei:
- hallgatóközpontú gondolkodás - segíti a hallgatókat karrierépítésükben - a könyvtárosság alapértékeit kommunikálja, te... A hír dátuma: 2010. 09. 18. bővebben
2010 sztár-könyvtárai az USA-ban -- A Library Journal listájaFELSzolgáltatásaik alapján a Cincinnati Közkönyvtárt és a Hamilton megyei könyvtári szolgáltatást ismerte a Library Journal 2010 Sztár-könyvtárának. Persze, több is érdemelt elismerést. A folyóirat a minősítésre vágyó könyvtárakat kilenc költségvetés-nagyság szerinti ka...
A hír dátuma: 2010. 09. 10. bővebben
Gulyás Róbert -- a szervezeti kultúrárólFELHúsz éves profi pályafutás után a térdsérülései miatt felhagyott az aktív kosárlabda-játékkal Gulyás Róbert. A center őszintén beszél a magyar játékosokról, szurkolókról és a sportágat körülvevő közegről.
-- A Magyarországra igazoló külföldieknek ugródes... A hír dátuma: 2010. 08. 04. bővebben
Hogyan motiválhatók a különböző generációk tagjai?FELA könyvtárban egy fedél alatt dolgoznak a Veterán-, Baby-boom-, X-, Y-, Z-generációk tagjai. Nem meglepő, ha szemléletbeli vagy érdekellentétek feszülnek közöttük. Ami a vezetőnek is feladja a leckét.
A legjobb megtartó módszer az ifjabb generációk számára: meghallga... A hír dátuma: 2010. 08. 04. bővebben
Gödöllői könyvtárosok elismerése: Kristóf Ibolya és Fülöp AttilánéFELKristóf Ibolya, a Szent István Egyetem Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár könyvtárosa nyerte el az idén Az Év Fiatal Könyvtárosa díjat. Az elismerést a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 42. Vándorgyűlésén adták át számára. Kristóf Ibolya pályamunkájának címe: Könyvt...
A hír dátuma: 2010. 08. 03. bővebben
A könyvtárminősítő bizottság apropóján...FELHirdetésszöveg: 'A Spirit Hotel elnyerte az 'Európa legjobb wellness szállodása' címet. Tudjuk, ez az egyik legmagasabb szakmai kitüntetés, de a valódi elismerést mégis Öntől várjuk.'
A hír dátuma: 2010. 07. 23. bővebben
Mikor lesz CERTIDOC-minősítés Budapesten -- a júniusi továbbképzés 2.FEL(A múlt héten közölt anyag http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=mikor_lesz_certidoc-minosites_budapesten_--_a_juniusi_tovabbkepzes_1 folytatása.) Nagy eredmény volt az összes létező, látens problémát felvetető 'éles' vizsgáztatás. A kérdések több ponton megegyeznek az ADBS ...
A hír dátuma: 2010. 07. 20. bővebben
Örökmozgó gyüttment -- Gubuczné Tomor Mária, Kisújszállás FELA szigorú kunokat is jókedvre deríti Gubuczné Tomor Mária. A kisújszállási könyvtár vezetője valóságos örökmozgó, aki most 'Magyarországért Európában' külügyminiszteri elismerést kapott. Tízből egy olvasó beszalad a könyvtárba, hogy kicserélje a könyveket, a többi k...
A hír dátuma: 2010. 06. 11. bővebben
Hol tart a magyar könyvtárakban a tehetségmenedzsment?FEL-- vetődhet fel a kérdés az alábbi cikkcím kapcsán: Milliókat spórolhatnak a cégek a kiemelkedő tehetségekkel. A multik HR-esei régóta sikeresen azonosítják és menedzselik a tehetségeket, a hazai vállalatok körében azonban a talent-menedzsment ismerete és alkalmazása meglehe...
A hír dátuma: 2010. 05. 18. bővebben
A Szegedi Tudományegyetem Könyvtárát tüntette ki az IKSZFELA Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára nyerte 2010-ben 'A Könyvtárügyért' kitüntetést. Ezt az elismerést az Informatikai és Könyvtári Szövetség nevű közhasznú szervezet alapította -- olvasható az egyetemi könyvtár honlapján. A Szövetség fő célja a könyvtárak és...
A hír dátuma: 2010. 05. 18. bővebben
Ami tényleg motiválja a tudásmunkásokat... (-- már aki tudásmunkás :-) * * * A Suweco CZ támogatásával * * * FELTeresa Amabile és munkatársai (számos érdekes kutatás irányítói) a HBR-ben teszik fel a kérdést (ahogy kísérletükben is: az alábbiak közül melyik motiválja Ön szerint a beosztottakat?
- Elismerés - Ösztönző eszközök, pl. fizetés, jutalom - Személykö... A hír dátuma: 2010. 05. 10. bővebben
Zafírgyűrű a legtöbbet olvasónakFELA legtöbbet olvasó könyvtártagok elismerését kezdeményezte egy kecskeméti költő, Hegedűs Béla. Tavaly, a Budapesti Könyvfesztiválon a kecskeméti, a szentendrei és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár legtöbb könyvet kölcsönzött olvasója kapta meg a költő által felajánlot...
A hír dátuma: 2010. 05. 10. bővebben
Michelin csillag -- nem belterjes minőség FELMichelin csillag, párizsi alapanyagok, magyar gasztronómia és sznobság: Gerendai Károllyal beszélgettünk a Costes étterem elismerése kapcsán. G. K.: Tudatosan a Costesben gondolkodtunk, ami 2002 és 2006 között is egy jó bisztró volt. Megbízható alapok kellettek, amire lehetett é...
A hír dátuma: 2010. 04. 03. bővebben
A postás könyvtárak reinkarnációja -- postás és telekomos támogatással FEL2009-ben az Exlibris Könyvtári Alapítvány működtetésében megnyitotta ajtaját az olvasók előtt az írószövetségi, és ugyanabban a helyiségben, a VI. kerület, Bajza u. 18. szám alatt, az Írószövetség székházában a megmentett volt Benczúr könyvtár is. A könyvtárosok kö...
A hír dátuma: 2010. 04. 01. bővebben
Fanyar gondolatok az Év ifjú könyvtárosa címről -- kommentekkel, illusztrációvalFELElőre kell bocsátanom: nem tudom, hogy lesz-e ebből kerek írás. Ami eszembe jutott, az javarészt egy álmatlan éjszakán jutott eszembe, ennek megfelelően és jegyzetek híján a gondolatmenet csapong, konklúzió pedig nem nagyon van. Elmondom miről lesz szó, hogy nehogy csalódás ér...
A hír dátuma: 2010. 03. 24. bővebben
A Monoki-díj kitüntetettjeFELElőző lapszámunkban http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=okos-rigo_ilona_kapta_az_idei_monoki-dijat tévesen közöltük a Monoki-díj idei kitüntetettjének titulusát. A helyes adat: Okos-Rigó Ilona, a kolozsvári egyetemi könyvtár főkönyvtárosa. A tévedésért elnézést kérünk....
A hír dátuma: 2010. 03. 04. bővebben
Okos-Rigó Ilona kapta az idei Monoki-díjatFELA Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete évente adományozza a Monoki István díjat. A javaslattétel informális, a kitüntetett személyét az egyesület vezetősége határozza meg. A nyertes és a pályázók személye a RMKE-levelezőlistán olvasható. A 2010-es díjat Okos-Rigó Ilo...
A hír dátuma: 2010. 02. 26. bővebben
Arany Katedra díj szakközepes oktatónak-könyvtárosnak FELArany Katedra díjat kapott Szombathelyen Dr. Erdei Mihályné, a Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola tanára. 35 éve dolgozik a pályán, 12 év általános iskolai gyakorlat után került a Kereskedelmi és Szakképző Iskolába könyvtárosnak, és folyamatosan tanította mási...
A hír dátuma: 2010. 01. 23. bővebben
Mándli Gyula -- Ipolyság díszpolgáraFELMándli Gyulát a váci Katona Lajos Városi Könyvtár igazgatóját Ipolyság Díszpolgárává avatták. Ő 2003-ban vette át Ipolyság Város Díját és hogy azóta is nagy lendülettel vitte tovább Vác és Ipolyság városok kapcsolatfejlesztésében a stafétabotot, azt bizonyítja ez a...
A hír dátuma: 2010. 01. 22. bővebben
Szervezeti kultúrák mustrája -- 4. Személy- vagy együttműködési kultúraFELAz együttműködési kultúra, amelyet támogató kultúrának is szoktak nevezni:
-- együttműködésen, egymás segítésén és csapatmunkán alapul, -- fontos értéke az összetartás, a problémák alapos megvitatása és a megegyezésre törekvés. Ebben a kultúráb... A hír dátuma: 2010. 01. 14. bővebben
Helyismereti kitüntetés Sárköziné Sárovits HajnalkánakFELBalatonfüred -- Az Országos Honismereti Szövetség emléklapját eddigi fáradhatatlan és kimagasló tevékenységéért Sárköziné Sárovits Hajnalka, a városi könyvtár és helytörténeti gyűjtemény igazgatója kapta.
A hír dátuma: 2009. 12. 21. bővebben
Szakdolgozati gondolatok 7. -- A szakdolgozati adatbázis és minőségFELEgyelőre nincs átfogóbb hazai szakdolgozat-adatbázis, és tervek sem látszanak. Ehhez pl. serkenteni kellene a szakdolgozatok internetes közzétételének szerzői engedélyezését. A nyilvánosságra hozatal jótékony hatással lehetne a dolgozatminőségre:
- kevésbé mernének ... A hír dátuma: 2009. 12. 15. bővebben
Meghosszabbította könyvtári tagságát, és nyert egy laptopoptFELMarie Bassett kapott egy telefonhívást a Pierce Megyei Könyvtáraktól, hogy nyert egy számítógépet. Amit persze kapásból hoax-nak vett. Aztán lassan derengeni kezdett számára: tagságának meghosszabbításakor kitöltött egy kis lapot, mely által részt vett a sorsoláson. A megye...
A hír dátuma: 2009. 11. 25. bővebben
Teljes könyvtári szolgáltatási spektrum -- díjat nyert az MTA megújult könyvtári portáljaFELAz MTA Könyvtára megújult honlapjának jól áttekinthető, felhasználóbarát működéséért és a honlap kiváló minőségű, igényes megvalósításáért a Magyar Minőség Társaság és a Magyar Tartalomipari Szövetség Magyar Minőség Portál Díját 2009-ben az MTA Könyvtárán...
A hír dátuma: 2009. 11. 20. bővebben
Gershwin-díj Paul McCartney-nak az amerikai Kongresszusi KönyvtártólFELKitünteti az amerikai Kongresszusi Könyvtár Paul McCartneyt, a brit zenész a harmadik, aki átveheti a populáris dalért járó Gershwin-díjat, előtte Stevie Wonder és Paul Simon részesült a kitüntetésben. Nehéz más olyan előadót és zeneszerzőt találni, aki jobban megváltoztat...
A hír dátuma: 2009. 11. 17. bővebben
Energiakaland -- eFestival-díjazottFELAz Energiakaland nagyszabású interaktív tanulási program, melynek célja, hogy segítsen a pedagógusoknak az energiatudatosság kialakításában. Tananyagai és feladatai a NAT követelményeinek megfelelően, az egységes természettudományos tanítás alapelveivel összhangban készültek.
A hír dátuma: 2009. 11. 17. bővebben
Értetlenségüket fejezték ki...FELErőteljes szakmai sérelem érte a magyar könyvtárügyet. Nem folytathatja munkáját a nemzeti könyvtár főigazgatója, helyére mást neveztek ki. Azzal a Monok Istvánnal történik mindez, aki az elmúlt tíz esztendőben európai színvonalon megszervezte nemzeti könyvtárunk és a mag...
A hír dátuma: 2009. 11. 13. bővebben
Kell-e könyvtáros diplomával könyvtárban elhelyezkedni?FELA munkaügyi adatbázisban szereplő diplomások jellemzően olyan munkákat is elvállalnak, amelyek alig vagy egyáltalán nem felelnek meg képzettségüknek, de több váltás után, egy-másfél éven belül megtalálják a neki való állást. A végzettségüknek megfelelő tevékenységhe...
A hír dátuma: 2009. 11. 12. bővebben
Kerékpárosbarát település és -munkahely díjakat adtak átFELElőször került sor a 'Kerékpárosbarát Település' és a 'Kerékpárosbarát Munkahely' díjak átadására a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM). A kerékpározás népszerűsítése érdekében kiírt pályázatok célja a környezettudatos közlekedési kultúra megteremt...
A hír dátuma: 2006. 10. 04. bővebben
Szonda-felmérés a könyvtárakról és könyvtárosokrólFEL1996. után 2002 decemberében is elvégezte a Szonda-Ipsos azt a felmérést, mely a könyvtárosok és könyvtárak társadalmi elfogadottságát is vizsgálja. 1996-ban a könyvtár még a legelfogadottabb közintézmény volt, a könyvtáros azonban az óvónőkkel 'vetekedett' a presztízsra...
A hír dátuma: 2003. 06. 04. bővebben
|
Feliratkozás
Az alábbi mezőbe beírva az email címét, feliratkozhat a KIT hírlevelére.
Az itt megadott adatokat csak a hírlevél kiküldésére használjuk fel.
KIT - hírcsokrok
Néhány tematikus gyűjtemény a lapból
HírlevélrőlA hírlevél hetente, térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest). A KIT tulajdonosa |
| impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról |